Kérdés: Vállalkozásunk több esetben pályázik beruházási célú támogatásra. A pályázatok elkészítéséért jelentős összegeket fizetünk az erre szakosodott cégeknek és mi magunk is több munkaórát fordítunk a szükséges adatok összegyűjtésére, rendezésére. A beruházási pályázatkészítés ráfordításait a felmerüléskor költségként számoljuk el vagy a tárgyi eszköz beszerzési értékének részeként?
A számviteli törvény 47. §-ának (1) bekezdése szerint az eszköz bekerülési értéke az eszköz megszerzése, létesítése, üzembe helyezésig felmerült, az eszközhöz egyedileg hozzákapcsolható tételek együttes összege. A 47. § (4) bekezdésének d) pontja szerint a bekerülési érték részét képezi a beruházás-tervezés, a beruházás-előkészítés is. A beruházási pályázat valójában szorosan kapcsolódik a pályázattal megvalósítani szándékozott beruházás tervezéséhez, előkészítéséhez. Egyrészt azért, mert annak műszakilag megalapozottnak kell lennie, másrészt a pályázattal megszerezni kívánt pénzt a beruházáshoz szándékoznak felhasználni. Így a pályázat-készítés a beruházás megvalósításához szükséges pénzeszközök megszerzése előkészítésének az eszköze lesz.
Ebből következően a beruházási célú támogatásokra vonatkozó pályázatok elkészítéséért a mások által végzett szolgáltatások ellenértékét, továbbá az adott cégnél felmerült, közvetlenül a pályázat-készítéshez kapcsolódó költségeket elsődlegesen a beruházási számlán elkülönítetten kell kimutatni.
Amennyiben a pályázat sikertelen volt és emiatt a tervezett beruházás nem valósul meg, úgy a pályázat-készítés beruházásként elszámolt költségeit – mint terven felüli értékcsökkenést – a számviteli törvény 53. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján az egyéb ráfordítások közé ki kell vezetni. (A tervezett beruházás nem valósul meg, így az a vállalkozási tevékenység sem, amelyhez a pályázattal a támogatást kérték, ezért a pályázat feleslegessé vált.) A kivezetésre kerülő terven felüli értékcsökkenést csökkenti az az összeg, amely a pályázat esetleges értékesítésekor a társaság a pályázatért várhatóan kap(hat).